Azt hallottam, hogy...

Gyakran olvasunk az interneten különböző cikkeket, vagy szülői tapasztalatokat, amelyekben a gyermeki beszédfejlődésről tudhatunk meg információkat. Hol valid, hol pedig légből kapott gondolatok ezek. Időnkét azt tapasztaljuk, hogy az ismerős gyerekek előrébb járnak a fejlődésben, mint a mi csemeténk, esetleg az óvodában, iskolában jelzik a szülőnek a tapasztalt eltéréseket, lemaradást a pedagógusok. A gyermek önálló individuumként egyéni tempójában fejlődik, hol egyik, hol pedig a másik képességterületeit csillogtatva. Nem olvas szakkönyveket, amelyekből megtudhatja, hány hónaposan, hány évesen mit kell produkálnia. Az interneten gyakran találkozhatunk olyan tünetek felsorolásával is, amely alapján azonnal ráragaszthatunk valamilyen diagnózist a gyermekünkre. Nyilván nem szabad elbagatellizálni, ha aggasztó, vagy megkérdőjelezhető jeleket látunk. S az sem szerencsés, ha szülőtársunk legyint ránk, mondván, hogy majd beérik. Mert két ugyanolyan gyermek nincs, s fejlődésüket sem szabad egymáshoz mérni. Ha fáj valamink, orvoshoz megyünk, ha sportolnánk, edzőt keresünk, ha pedig a beszéddel, beszédfejlődéssel kapcsolatos kételyeink vannak, akkor logopédushoz kell fordulni. Ha a megbizonyosodunk arról, hogy nincs szükség beavatkozásra, nem kell tovább vívódnunk, ha pedig beigazolódik az aggodalmunk, egy időben megkezdett logopédiai, esetleg komplex terápiával a legtöbb esetben jól kezelhetőek, akár megszüntethetőek a beszéddel kapcsolatos problémák, s nem alakulnak ki ráépülő, másodlagos tünetek, vagy súlyosabb kórképek. Egy egyszerű példával élve, az elhanyagolt megkésett beszédfejlődés vagy általános pöszeség maradványtüneteiként tanulási zavarokkal is számolni lehet, amelyek preventív jelleggel hatékonyabban kezelhetőek, mint a későbbi terápiákkal. Ne habozzunk tehát logopédus segítségét kérni, ha úgy gondoljuk, szükség lehet rá. A pedagógiai szakszolgálatok, utazó gyógypedagógusi hálózat, vagy a magánszféra logopédusai is segítséget nyújthatnak a kérdéses esetekben.